2016. szeptember 19., hétfő

Energiagolyó

Következik egy újabb recept a GoodFood magazinból. Ezúttal édesség jön, amit nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, hűtőben napokig eláll - már ha kibírjuk napokig.

Mi kell hozzá?
- 100g datolya
- 100 g magvak vegyesen: dió, törökmogyoró, tökmag
- 1 narancs frissen facsart leve
- 1 evőkanál holland kakaópor
- kevés méz
- fahéj vagy vanília
- vörösáfonya (én egy maréknyit tettem bele)

Hogyan csináld?
A datolyát áztasd be kb 1 órára, majd magozd ki. Ha elég nagy aprítód van, akkor minden mehet azonnal az aprítóba, ha viszont kisebb a tálka mérete, akkor előbb egy tálban keverd el a hozzávalókat. Én ez utóbbit csináltam. A datolyát, a vörösáfonyát, a magvakat, a kakaóport, a fahéjat alaposan összekevertem egy tálban, majd adagolva tettem bele az aprítóba. Adtam hozzá egy kevés narancslevet és még kevesebb mézet. Aprítás után egy másik tálba tettem, és ellenőriztem, hogy az állaga nem túl folyós és nem túl száraz. Ennek függvényében higítottam a következő aprításnál a narancslével.
Amint elkészültél az aprításokkal és minden massza egyetlen tálban van, máris nekikezdhetsz a golyócskák gyúrásának. Ha kész, mehet a hűtőbe 1-2 órára, és már eheted is!

Fűszeres sült karfiol

Rajongok a GoodFood magazinért. Minden hónapban megveszem, mert lenyűgöznek a fotók és az ötletes ételek. Rengeteg recept beépíthető a paleóba (például a kedvencem, a thai halpogácsa), és nagyon soknál csupán minimális változtatás kell ahhoz, hogy mi is nyugodt szívvel ehessük. Havonta 2-3 receptet biztosan kipróbálok, most is a magazinból hozok egy szuperegyszerű és gyors ételt. Én köretként és hús helyett is ajánlom sok-sok salátával, más sült zöldséggel. Igazi őszi étel.

Mi kell hozzá? (két főre)
- 1 fej karfiol
- olivaolaj
- kedvedre való fűszerek (nálam kurkuma, őrölt csili, curry, bors, római kömény, kakukkfű és só)

Hogyan csináld?
A karfiolt tisztítsd meg és szedd rózsáira. Enyhén sós vízben főzd meg, de éppen csak annyira, hogy roppanós legyen.
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
Egy tepsi aljára önts olivaolajat, majd szórd hozzá a fűszereket. Ebben a fűszeres olajban alaposan forgasd át a lecsepegtetett karfiolt, hogy mindenhol érje az illatos, fűszeres olaj. Máris mehet a sütőbe, és mindössze 20 perc kell neki, hogy kicsit megpiruljon a teteje.
Én hús helyett tálaltam frissen reszelt répával, sült céklával és kakukkfüves zellerkockákkal


2016. augusztus 7., vasárnap

Tonhalsaláta

Ha a hőségben nem kívánod a húst, és a nagyobb főzést nem bírod elviselni, a legegyszerűbb, ha salátázol. Ehhez még a sütőt sem kell bekapcsolnod, mégis jól lakhatsz.

Mi kell hozzá?
- 2 konzerv tonhal natúr vagy sós lében
- 4 tojás
- spenótlevelek
- répa
- cékla
- koktélparadicsom
- kápia paprika
- só és bors
- olívaolaj
- plusz ötlet: kevés szelet kemény sajt

Hogyan csináld?
A tojásokat tedd fel főni. A spenótleveleket halmozd egy nagyobb tálba, majd a kedved szerint felvágott zöldségeket add hozzá. Mehet rá a tonhal, majd a szeletekre vágott főtt tojás.
Ha van kedved és teheted, készíts sajtchips-et: a kemény sajtot vágd fél centi vastag szeletekre, és zsiradék nélkül teflonserpenyőben kezdd el sütni. Amint megpirult az egyik fele, fordítsd meg és pirítsd azt is. Ha kész, szedd ki egy szalvétára, hagyd kihűlni. Ropogós és gusztusos kiegészítője lehet a salátádnak.


Puszedli

Ismét egy csokis süti jön, ám ezúttal nem torta, hanem keksz formában. A recept a Troll a konyhámban blogról származik. Pici változtatással nálam is elkészült, és imádjuk. Valóban tömény, ám nekem puha, puszedli állagúra sikerült.

Mi kell hozzá?
- 2 tábla étcsoki
- 3 evőkanál kókuszolaj
- 1 tojás
- 6 dkg nyírfacukor
- 8 dkg nyílgyökérliszt
- 2 evőkanál narancslé
- 1 evőkanál holland kakaópor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- fahéj, őrölt szegfűszeg, vaníliarúd kikapart magjai

Hogyan csináld?
Az egyik tábla étcsokit és a kókuszolajat olvaszd fel gőz fölött, majd tedd félre hűlni. Az egész tojást a nyírfacukorral verd fel fehéredésig, és öntsd hozzá a kissé már lehűlt olvasztott csokit.
A másik tábla étcsokit vágd kisebb kockákra, és tedd a csokis tojáshoz. A nyílgyökérliszthez szórd a szódabikarbónát és a fűszereket, majd ez is mehet a csokis tojásos tálba. Szórd hozzá a kakaóport, és keverd el alaposan, hogy ne maradjon benne csomó.
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Két kiskanál segítségével adagold a csokis masszát a tepsire, egymástól 3-4 cm távolságra. Süsd kb. 10 percig. Ha ennél tovább sütöd, ropogósabb lesz a végeredmény, de vigyázz, nehogy túl sokáig süsd, mert megég. Ha elkészült, hagyd kihűlni.

Shakshuka

A férjem imádja a lecsót. Ha tehetné, egész nyáron csak ezt enné. Kipróbáltuk egy számunkra eddig ismeretlen változatát, és elmondhatom, hogy bizony tényleg nagyon finom, még nekem is ízlett (pedig a sült paradicsom nem igazán a kedvencem). Jöjjön a lecsó közel-keleti változata.

Mi kell hozzá? (4 főre)
- 4 db paprika vegyesen (kápia, tv paprika)
- 1 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 doboz sűrített paradicsom vagy hámozott konzerv paradicsom
- 3 paradicsom
- disznózsír
- őrölt római kömény, só, bors, fűszerpaprika
- 6 tojás
- friss petrezselyem

Hogyan csináld?
A legnagyobb serpenyődben (amelyiket be tudod tenni a sütőbe is) a zsiradékon kezdd el sütni a kockára vágott vöröshagymát, majd dobd rá a szétnyomott vagy apróbb darabokra vágott fokhagymát. Kevés kevergetés után, add hozzá a kockára vágott paprikát, paradicsomot. Sózd, borsozd, szórd meg a római köménnyel és a fűszerpaprikával. Keverd el jól a fűszereket, majd rögtön mehet is rá a sűrített paradicsom. Főzd addig, amíg a paprika el nem kezd puhulni. Ekkor üsd rá a tojásokat, és tedd be az előmelegített sütőbe kb. 20 percre.
Szórd meg a tetejét friss petrezselyemmel.


Tepsis hús gazdagon

Könnyen és hatalmas adagban elkészíthető ételt hozok most. Sok-sok színes és változatos zöldséggel, hússal és illatos fűszerekkel. Nyár végi grillezéshez, családi vagy baráti vacsorához tökéletes recept lehet.

Mi kell hozzá?
- 1 kg csirkemell (lehet több is, attól függ, hány főre készíted, és választhatsz karajt vagy tarját is a csirke helyett)
- zöldségek vegyesen:
édesburgonya,
cékla,
répa,
hagyma,
fokhagyma,
paprika,
paradicsom,
cukkini,
gomba,
padlizsán,
zeller (válassz kedved szerint)
- olívaolaj
- rozmaring vagy kakukkfű (legjobb a frissen szedett)
- só, bors, cayenne bors

Hogyan csináld?
A húst tisztítsd meg és vágd kb 1-2 cm-es darabokra. Kend meg olívaolajjal, szórd meg ízlés szerint fűszerekkel, és egy tálban alaposan forgasd át, majd tedd lefedve a hűtőbe.
A zöldségeket pucold meg és szintén 1-2 cm-es darabokra vágd. A paradicsomot, paprikát, cukkinit, hagymát és gombát nyugodtan vágd nagyobbakra, mert hamarabb megpuhul. Ezeket egy hatalmas tálban forgasd össze olívaolajjal és a frissen szedett zöldfűszerekkel, de választhatsz más fűszert is.
Mehet egy nagy (vagy két közepes) tepsibe, majd halmozd a tetejére a csirkét.
Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 perc alatt puhára sül.



2016. augusztus 1., hétfő

Házi müzli

Egy ideje már nagyon vágytam a reggeli chia pudingomba valami ropogósra, ami már több mint a szokványos pirított mandula. Néhány héttel ezelőtt a Herbaházban rátaláltam a granolára, és bár horror áron volt, úgy döntöttem, megérdemlem egyszer. Imádtam! Egyetlen gondom volt vele, iszonyatosan kevésnek bizonyult. Pillanatok alatt elfogyott, csupán 3-4 reggelire futotta, pedig hidd el, igyekeztem beosztani. Kicsit felháborodtam, és úgy döntöttem, muszáj házilag is elkészíteni, mert így hamar csődbe megyek. Jöjjön a legszuperebb reggeli tippem, a házi paleo müzli!

Mi kell hozzá? (ekkora mennyiség kb. két nagyobb befőttesüvegnyi)
- 300 gramm magvak vegyesen: brazil dió, dió, törökmogyoró, mandula és szezámmag (de lenmagtól kezdve pekándión át bármi szóba jöhet)
- 100 gramm kókuszreszelék
- 1 dl kókuszzsír
- 2 evőkanál méz
- fűszerek: fahéj, vanília őrlemény, csipet só, 1 evőkanál kakaópor (ezt is kedvedre alakíthatod, pl. karácsonyra őrölt szegfűszeggel bolondítsd meg)

Hogyan csináld?
A magvakat (a szezámmagot kivéve) robotgépben viszonylag nagyobb darabokra daráld, de vigyázz, hogy ne legyen túl apró. 
Szórd hozzá a szezámmagot, és tedd félre. 
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Vegyél elő egy nagyobb tepsit, és béleld ki sütőpapírral. 
Gőz felett olvaszd fel a mézet és a kókuszzsírt. 
Egy nagyobb üveg vagy fém edénybe öntsd át a mézes zsiradékot, majd szórd hozzá a fűszereket, és alaposan keverd össze. 
Mehet bele a kókuszreszelék és a magvak. Forgasd át jól, hogy a fűszeres mézes zsiradék mindenhova eljusson, ezután mehet a sütőpapírral bélelt tepsibe. Süsd kb. 10 percig, majd vedd ki a sütőből és hagyd kihűlni. Ahogy hűl, úgy lesz ropogós darabos.
Befőttesüvegben sokáig tárolhatod.